Budapest

2019. június 5. 09:00
Zöld, zöld, zöld. De mennyiféle zöld! Igazi rácsodálkozással mutatjuk meg Budapest nevezetes zöldterületeinek nyomában járva a Soroksári Botanikus Kertet.
2019. június 4. 15:00
Az első új kórházépület, amelyet az Egészséges Budapestért Program keretében adtak át, a Széher úti Szent Ferenc Kórház 1800 négyzetméteres új szárnya. A kétágyas, fürdőszobás kórtermek mellett családorvosi rendelőket, tornatermet, kápolnát és oktatóközpontot is kialakítottak az épületben.
2019. június 4. 10:30
Az M0-ás autóútig, de legalább a Hungária körgyűrűig kell meghosszabbítani a metrót, hogy mentesíteni lehessen Budapest belvárosát az átmenő forgalomtól. Ez az elképzelés is szerepel a Fővárosi Közgyűlés által a napokban elfogadott előterjesztésben, amely a Duna-partok könnyebb megközelíthetőségét és a kerékpáros közlekedés kiemelt támogatását is előírja. És persze dugódíj is lesz.
2019. június 3. 15:00
Az óbudai Buszesz, azaz az egykori szeszgyár volt telephelyének feltárásán kora Árpád-kori településre bukkantak a régészek, holott eddig azt hitték, ezt a területet a magyar államalapítást követően egészen a XIX. századi gyárépítésig mezőgazdasági célokra használták.
2019. június 2. 09:00
Az új Puskás Aréna középpontja ugyanazon a ponton lesz, mint a Népstadionban, az elbontott anyagokat beépítették, így a régi létesítmény „tovább él” az újban. A Toronyépületet is megtartották, jövőre nyílik a Puskás Múzeum.
2019. június 1. 14:00
Az elsők között látogattunk el a május elején nyitott Vár-barlangba, hogy a két órás túra során bejárjuk a világon egyedülálló természeti értéknek számító barlangrendszer jelentős részét. A Várnegyed utcái alatt sétálva lépésről lépésre bontakozott ki előttünk egy különleges föld alatti világ, feltárva több száz ezer éves titkait.
2019. május 31. 15:00
A Fekvő női akt 1907 végén már látható volt Budapesten a Nemzeti Szalon tárlatán, Renoir tíz másik alkotása mellett. A kép most végleg visszatért, mert sikerült megvásárolni a Szépművészeti Múzeum számára.
2019. május 30. 16:00
A Liget Budapest projekt erős modellként működhet a jövő urbanisztikai fejlesztései számára – mondta a Magyar Zene Házát tervező japán sztárépítész, Fudzsimoto Szú, aki Budapestre érkezett, hogy a folyamatban lévő építkezést megtekintse.
2019. május 30. 13:30
Államalapító Szent István királyunk legújabb budapesti szobrát a székelyudvarhelyi születéstű Harmath István szobrászművész készítheti el, az alkotást novemberben állítják fel a XIII. kerületi Szent István parkban. Első királyunk egy talapzaton áll majd, jobb karját a magasba emelve, bal kezében az országalmát tartva.
2019. május 30. 08:00
Milyen a szép park? Rendezett, szép, koros növényekkel tarkított, átlátható. Vagy éppen nem ilyen: kusza, folyton megújuló, házak közé ékelődő, dzsungelszerű. Az Epreskert, e felejthetetlen hely az utóbbi – Budapest nevezetes zöldterületeinek nyomában járva most ezt fedeztük fel.
2019. május 29. 11:00
A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén megszavazta, hogy az önkormányzat közel 7,5 milliárd forintot fizethet a Rác fürdő és a mellette épült hotel tulajdonjogáért a folyamatban lévő felszámolási eljárás során.
2019. május 29. 09:00
Negyvenöt évvel ezelőtt új helyszínen, Kőbányán nyílt meg az addig a Városligetben megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásár.
2019. május 28. 15:44
Kilencezer négyzetméter alapterületű, háromszintes, összesen közel 27 ezer négyzetméter területű mélygarázs épül a Városligetben, a Dózsa György úttal párhuzamosan.
2019. május 28. 13:45
Szent Charbelnek, a libanoni maronita egyház szerzetes papjának állítottak emléket Budapest XI. kerületében egy park elnevezésével, amely a Nagyszeben tér és a Gazdagréti út között található, nem messze a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébániától.
2019. május 28. 09:00
Lekerültek az állványok a budavári Lovardáról és a Főőrségről, így az újraalkotott épületek szinte már teljes pompájukban láthatók. A királyi palota F épülete melletti Főőrséget és az egy szinttel lejjebb, a Csikós-udvarban épített Lovardát a tervek szerint nyáron adják át.
2019. május 27. 11:45
Sok tízezer panellakás épült az 1960-1970-es években Budapesten. Az új lakónegyedek születését és a beköltözők viszonyát új otthonukhoz most egy kiállításon ismerhetjük meg.
2019. május 25. 23:41
Ismét sétára hívjuk olvasóinkat. Május elején anyák napjára készülve szemerkélő esőben jártuk végig Budapest anya–gyermek szobrait, most, a hónap végeztével ragyogó napütésben tettük ugyanezt gyereknap előtt. Hiszen nemcsak az édesanyáknak, de a gyermekeknek is számos szobrot állítottak fővárosunkban.
2019. május 24. 13:30
Százezres nagyságrendű lehet az eltemetettek száma Óbuda legnagyobb ókori temetőjében, Aquincum mellett. Most az egykori nekropolisz újabb részlete kerül napvilágra, amit a Bécsi út 68-84. szám alatti telken kezdtek el feltárni.
2019. május 24. 11:00
Kilencven évvel ezelőtt nemzeti mozgalom és országos gyűjtés indult, hogy szobrot állítsanak Murád pasának, azaz Bem Józsefnek. Az adakozásnak köszönhetően öt évvel később a Pálffy téren fel is állították a hatalmas műalkotást.
2019. május 23. 08:15
Akár a nemzeti könyvtár új otthona is lehet a Kilián-laktanya néven ismert, dicső múltú, 1956 emlékét is őrző épület az Üllői út–Ferenc körút sarkán.
2019. május 22. 13:45
Az I. kerületi Fő utca–Ponty utca sarkán álló egykori kapucinus rendházban a kolostoron kívül működött már török fürdő, iroda és bencés iskola. Hamarosan négycsillagos szálloda nyitja meg kapuit a felújított 300 éves műemlék épületben.
2019. május 22. 07:05
Homokbuckák. Rajtuk itt-ott ritkás gyep, máshol magas fák, melyeket éppen azért ültettek, hogy a homokot megkössék. Árvalányhaj, pipacsok, fülesbaglyok. Ki hinné: Csepelen jártunk, újra Budapest nevezetes fáinak, természeti értékeinek nyomában.
2019. május 20. 21:38
Királyi jókívánságok, teltházas táncmulatságok, perlekedő asszonyok – a korabeli sajtó beszámolója alapján igen mozgalmasra sikerült Jókai 50 éves írói jubileuma.
2019. május 20. 12:50
Lebontják a használaton kívüli egykori büféket, pavilonokat, kicserélik a padokat, helyreállítják a megkopott falakat a Keleti pályaudvar csarnoképületében. A munkálatok május 26-án fejeződnek be.
2019. május 20. 08:34
Az alagút és a Lánchíd ősszel kezdődő felújításához kapcsolódóan rendbe teszik a híd két oldalán fekvő tereket is. Ennek apropóján a budai oldalon lévő Clark Ádám teret mutatjuk be, amelyen az elmúlt századokban állt lovarda, színház, kereskedelmi minisztérium, takarékpénztár és bérpalota is, de talán kevesen tudják, hogy még a nulla kilométerkő is többféle változatban létezett.
2019. május 19. 09:45
Hetven halálos áldozat és nagyon sok lerombolt ház. Heinrich Hentzi osztrák tábornok 170 évvel ezelőtt ágyúval lövette Pestet, aminek következtében megsemmisült többek között a Pollack Mihály tervezte régi Vigadó épülete, az 1848-as országgyűlésnek is helyet adó Redoute.
2019. május 18. 09:40
Az Aquincumi Múzeum 1894. május 10-én, 125 éve nyitotta meg kapuit. A római régészeti parkban az aquincumi polgárváros mindennapi életébe pillanthatunk be, láthatjuk a rekonstruált római lakóházat, a világhírű aquincumi orgonát, a látványraktár gazdag gyűjteményét. Most nyílt egy formabontó évfordulós kiállítás is.
2019. május 16. 14:30
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa úgy döntött, hogy el kell bontani a Nyugati téri felüljárót. A bontásról szóló hírt Tarlós István főpolgármester jelentette be szerdán a Kossuth Rádióban.
2019. május 15. 15:26
Az Kálvin tér és Újpest között közlekedő lóvasútra emlékezve avattak emléktáblát május 10-én, a Kálvin térnél, a Ráday utca elején, a lóvasútvonal egykori végállomásánál.
2019. május 15. 08:42
A város múltja iránt szenvedélyesen érdeklődő ember tudja: ha valahol a Belvárosban megnyílik egy amúgy zárt kapualj, oda be kell nézni. Vagy ha lehet, be is kell menni, sőt, fényképezni, kérdezősködni kell, hátha feltárul egy újabb izgalmas történet a város múltjából. Éppen ez történt velünk a Vámház körúton. Amit találtunk, az egy kivételes, szép példája Pest egymásra rakódó évszázadainak, építészeti örökségének.

összesen: 2432 db | 30 db/oldal

első vissza 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 következő utolsó