Írta: Szilágyi Anna

2020. március 6. 09:00

Anyák, lányok, nővérek, feleségek. Munkások és művészek. Harcosok és védelmezők. A Budapesti napló eheti lapszemléjében női sorsokat ismerhetünk meg a főváros 150 évéből. Szereplőink között lesz metróvezető, színésznő és politikus is. Megjelennek hétköznapi hősnők és olyanok is, akikről azóta teret vagy rakpartszakaszt neveztek el.

A március 8-ai nőnaphoz sokféleképpen viszonyulunk. Vannak, akik számára ez fontos ünnep, mások nem tartják különösebben számon. De ha már itt ez a dedikált nap a hétvégén, miért ne használnánk fel ezt az alkalmat arra, hogy valódi női sorsokba nyerjünk bepillantást? Olyan lányok és asszonyok életébe, akik nem pusztán azért, mert nők voltak, hanem tehetségük, szorgalmuk, kitartásuk révén érték el, hogy tiszteljék és megbecsüljék őket?

Induljunk is el szokásos időutazásunk első állomásáról, 1870-ből! Nagy utat fogunk megtenni 1995-ig.

Egy házaspárnak egy szavazat

A „nő-emanczipáczió” kérdésköre oly mértékben foglalkoztatja a Vasárnapi Ujságot, hogy hosszas cikket szentel ennek a témának az 1870. március 13-i számban. Mai szemmel olvasva egészen érdekes olvasmány, mely alapvetően nem tartja indokoltnak, lehetségesnek, társadalmi szempontból nézve hasznosnak a Nyugat-Európában már elindult folyamatokat, így például azt, hogy a nők dolgozhassanak, szavazatuk legyen, keresetük legyen.

Családi fotó az 1860-as évekből. Ezek a nők még biztosan nem szavazhattak (Fotó: Fortepan)

A szerző amellett érvel, hogy a társadalomban mindig is a férfi feladata volt a családfenntartás, az anyagi javak megteremtése, míg a nőket anyai kötelezettségeik szükségszerűen elszólítják a munkától, és nem tudnak teljes életet élni így, egyszerre két szerepben is megfelelni, csak ha lemondanak a házasságról. Emellett nem hisz abban sem, hogy a nők számára a férjükről való gondoskodás pusztán rájuk kényszerített feladat lenne.

John Stuart Mill-lel vitatkozva azt is kijelenti: „vegye ő a legmagasabb lelkű nőt, a kit talál, ki az ő iskolájában neveltetett, ki neme elméleti jogainak erős védelmére ép ugy tüzeltetik a fiatalság lelkesedése, mint a tüzes párt-nevelés által; s hadd menjen ez a nő férjhez egy olyan emberhez, a kit szeret, s a bölcs ész látni fogja, hogy a régi törvény visszaállittatik, lehet, hogy titkon, lehet hogy a bűn és zavar némi érzetével, mielőtt az uj asszony jóformán elfoglalta volna helyét az uj királyságban. […] Lehet, hogy uralkodik férje fölött, de mégis szolgálni fogja; vezetheti őt vakon, akár a szeretetnél fogva, akár szelleme vagy jellemének fensőbb volta által és mégis szolgája lesz, vágyaira vigyáz és azokat teljesiti, áldozatokat tesz érette, mintha csak Évának legközönségesebb leánya volna.”

Karikatúra 1870-ből: a politizáló nő (Forrás: Borsszem Jankó, 1870. február 20.)

És még ha a társadalmi szerepekről máig zajlik is a vita, az biztos, hogy egy ügyben már eldőlt a kérdés. A Vasárnapi Ujság cikkírója a következőképp érvelt a nők választójogának megadása ellen: „A mi azt a kérdést illeti, hogy egy férjes nőnek politikai befolyása legyen, függetlenül férjéétől, ez az eszme ismét a házas élet egész elméletét keresztül húzza. Ez nem azt teszi, hogy a nő ne érdeklődjék a politikai ügyek iránt, ne legyen ott véleménye és legyen halott politikailag. Nem. De abban nincs semmi társadalmi igazság, hogy két egyénnek, a kik ugy össze vannak csatolva, hogy minden érdek és czélra nézve egy akaratjuk kell, hogy legyen, két szavazat adassék az állam ügyeiben.”

És szerzőnk akkor még nem sejtette, hogy csupán ötven évvel később milyen kimenetelű választást rendeznek majd Budapesten…de előbb még lássuk a 25 évvel későbbi, 1895-ös állomást, ahol egy történetben rögtön három kiemelkedő színésznőnk is megjelenik.

Vedd át tőlem a sírját!

Ábrányi Emil, a Fővárosi Lapok újságírója az 1895. március 30-i számban ugyanarra a grandiózus feladatra szánta el magát, mint számos férfitársa őt megelőzően és őt követően. Megpróbálta megérteni a nőket. Ebben a lehetetlen vállalkozásban végül odáig jutott, hogy rájött, a nők megértésének a kulcsa az, ha tanulmányozzák őket, „épp oly komolyan és lelkiismeretesen, mint a hogy a botanikus tanulmányozza a növényeket vagy a csillagvizsgáló a csillagokat.” Ezt a munkát lelkiismeretesen elvégezvén pedig végül azt a következtetést vonta le, hogy „a hölgyek nem egyformák.” 

Soha nem gondoltuk volna, igaz?  De szerzőnk továbbmegy, egyenesen kijelenti, hogy „az Isten, mikor a világot megalkotta, sohasem fejtett ki nagyobb változatosságot, gazdagabb sokféleséget, mint a hölgyek különböző tipuszaiban;”…nos, Emil bölcselkedései helyett inkább foglalkozzunk két ilyen „tipusz”-szal, a kor két vezető színésznőjével: Jászai Marival és Prielle Kornéliával.

Történt ugyanis, hogy Jászai Mari Székesfehérvárott egy szereplése után ajándékba kapta Kántorné Engelhardt Anna, az első nagy hírnévre szert tett, országosan ismert drámai színésznő egyik jelmezét. Kántorné 1854-ben elhunyt, a Jászai Marinak ajándékozott gallér 1895-ben tehát igazi relikviának számított.

Kántorné Engelhardt Anna, az első ismert drámai színésznő (Forrás: OSZK Digitális Képarchívum)

Híre is ment ennek a gesztusnak, az újságok is beszámoltak róla, így tudta meg a kor másik nagy, de ekkor már idős színésznője, Prielle Kornélia is. Egy mai bulvárújság feltehetően a színésznők közötti viszálykodásról számolt volna be ezt követően, de ez a történet egészen máshogy folytatódik. Prielle Kornélia ugyanis Kántorné 1854-ben bekövetkezett halála után személyesen járt utána, hogy hol temették el, és emelt számára síremléket, gondozta is, amennyire tudta.

Mikor évtizedekkel később az újságokból értesült arról, hogy Jászai Marinak ajándékozták Kántorné egyik jelmezét, a következő sorokkal fordult hozzá: „ ... Ha a székesfehérvári fehérhaju pályatársnők gyöngéd figyelmét annyi kegyelettel fogadtad, lehetetlen, hogy tőlem, legrégibb fehérhajudtól elutasítanál egy olyan ajánlatot, melyet mint Kántorné méltó utódjának teszek neked: Vedd át tőlem Kántorné sírját.”

Prielle Kornélia, akinek még maga Petőfi Sándor is udvarolt, ezen a képen még fiatalon (Forrás: OSZK Digitális Képarchívum)

És hogy miért kérte erre Prielle Kornélia Jászai Marit? Erre is választ kapunk a levelet tovább olvasva: „Miriám, te tudod, hogy nekem sok sirom van és élőim számosak: én nem terjeszthetem ki gondjaimat odáig. Félénk természetem (mondjuk ki: gyáva) soha sem merte mások figyelmét fölhívni hozzá. Ezen múlt és igy kellett belenyugodnom, hogy nem az én, nem ama kegyeletes érzelmek, de kora hibája, ha elenyészik minden jel nélkül a magyar színmüvészet egyik legjelesebbjének nyugvóhelye . . . Te vagy az első magyar Sappho legméltóbb leánya, hát legyen jó szived örököse is. Vájjon önző vagyok-e, ha kérlek: vedd át tragika-anyád sírját, hogy annyival is nyugodtabban éljem le hajlott korom apró tűnődéseit...” 

Jászai Mari pedig e levélre válaszul kijelentette, hogy azonnal átveszi a sír gondozását, és arra megfelelő, az elhunyt színésznőhöz méltó sírkövet állíttat.

Jászai Mari, a kor ünnepelt színésznője 1890 körül (Fotó: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Képarchívum)

Talán nem csak a színészi teljesítmény, de az ebben a történetben is megmutatkozó emberi tartás is igazolja annak jogosságát, hogy mindkét színésznőről közterületet neveztek el Budapesten.  

Következő állomásunk hősnőinek nevét is ismeri mindenki, aki valaha is megfordult a rakpartokon.

Az első női képviselő és a boldoggá avatott vértanú

„A csöndes kerület heteken át izzott a választási mozgalom hevétől, a jelöltek programmbeszédei és az elkeseredett plakát-harc, állandóan ébren tartotta a választóközönség érdeklődését.” Nem, nem mai hírt idézek, de a választási kampány 1920-ban sem volt semmivel sem kellemesebb, mint manapság. Ráadásul ez nem is „szokványos” választás volt, hanem időközi, amit azért kellett kiírni, mert lemondott az I. kerület képviselője, Haller István.

„Már régebben nyilvánvaló volt, hogy a keresztény nemzeti egyesülés pártja hivatalos jelöltjének, Schlachta Margitnak igen sok a hive a választók között, mégis a meglepetés erejével hat a választás ma kihirdetett eredménye, a mely szerint az I. kerület képviselőjének Schlachta Margitot választották meg 5471 szavazattal Csilléry András 3642, Szentirmay Ödön dr. 817 és Török Elemér 557 szavazata ellenében.

A választás eredménye nagy örömet keltett Schlachta Margit párthívei között s már a hajnali órákban elárasztották üdvözléssel és szerencsekivánságokkal az első magyar nőképviselőt” – számol be a választás eredményéről 1920. március 28-án a Budapesti Hírlap.

Slachta Margit választási beszéde 1920-ban. Az első női képviselő megválasztása nagy szenzációt keltett (Fotó: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Képarchívum)

A lap ezt követően részletesen bemutatja Magyarország első női képviselőjének addigi pályafutását: Schlachta Margit (akinek a nevét Slachtának is írják, s a rakpartszakasz megnevezése is így írandó helyesen) tanított polgári iskolában, foglalkozott a fiatalkorú bűnözők társadalmi reintegrációjával, igazgatónője volt a hadiárvák házának és a vezetője a szociális missziótársulatnak. Jelentős munkát folytatott az anya- és csecsemővédelem terén, ő alapította meg az ifjúmunkáslányok szervezetét, szerkesztője volt a Magyar Nők című hetilapnak. 

És ez még csak az a munka, amit Slachta Margit 1920-ig elvégzett. A mélyen vallásos, a keresztény értékrendet hirdető politikusnő egész élete a szegények és elesettek, a kiszolgáltatottak és megnyomorítottak patronálásáról szólt. A fajelméleti ideológiák terjedése idején világnézeti kurzusokat tartott, személyesen járt közben a deportálással fenyegetett szlovák zsidóság érdekében a pápánál. 

Az általa alapított szervezet, a Szociális Testvérek Társasága segítségével Magyarország német megszállása alatt több, mint ezer zsidó származású honfitársunk életét mentette meg, testvéreivel rendházakban bújtatták őket, papírokat hamisítottak számukra. Közöttük volt Heltai Jenő, és Radnóti Miklós felesége, Gyarmati Fanni is.

E munkában harcostársa volt Salkaházi Sára, akit a nyilasok 1944 decemberében elfogtak, és a Szabadság híd pesti hídfőjénél a Dunába lőtték. Salkaházi Sára vértanút az egyház 2006-ban boldoggá avatta, mártíromságának színhelye pedig ma az ő nevét viseli Budapesten.  

Boldog Salkaházi Sára vértanú, akit a nyilasok gyilkoltak meg 1944-ben (Fotó: szocialistestverek.hu)

Slachta Margit túlélte a nyilas megszállást, sőt, a negyvenes években visszatért a politikába. Felszólalt az iskolák államosítása, a Szovjetunió és Jugoszlávia ellen, ezért többször kizárták a Parlamentből. 1949-ben menekülni kényszerült az országból, emigrációban hal meg az Egyesült Államokban. Margit és Sára testvérek története is eszünkbe juthat, ha a dunai rakpartokon sétálunk.

Az első női képviselő, akinek az egész élete az elesettek, árvák segítéséről és a diktatúrákkal szembeni kiállásról szólt: Slachta Margit. A kép 1960-ban készült (Fotó: szocialistestverek.hu)

Térjünk azonban vissza az időben 1945-be, egy fontos, nőknek szóló felhíváshoz, amit a honvédelmi miniszter felesége tett közzé a lapok hasábjain!

Legyetek mind egy család!

1945. március 17-én a Népszava olvasói az alábbi felhívást ismerhették meg: „Anyák, leányok, testvérek, hitvesek és mátkák! öröm járja át szívemet, amikor olyan munkára kérem közreműködéseteket, amelyiket, jól tudom, mindannyian boldogan vállaltok” – írja közleményében Vörös Jánosné, a honvédelmi miniszter felesége annak kapcsán, hogy a Szovjetunió döntése alapján több orosz hadifogolytáborból hazatérhettek a katonák. „Illő, hogy a magyar nők megmutassák szeretetüket és szeretettel várják azokat, akik évekig kénytelenek voltak családi tűzhelyüktől távol lenni. S most, amikor a vonatok dübörögnek már az otthon felé, kell hogy meleg szeretetünket érezzék már a határállomásokon” – folytatódik a közlemény.

Fogságból visszatérő katona 1948-ban (Fotó: MTI)

„A demokratikus Magyarország csak úgy bizonyíthatja be fiainak, hogy igaz szeretettel várja őket, ha nemcsak szavakkal, hanem tettekkel és bizonyítékokkal áll ott, ahol az első vonatok begördülnek. Felkérlek benneteket, gyűjtsetek apró csomagocskákat és akinek nincs semmije, jöjjön és segítsen és legyetek mind egy család, akik mind-mind várjuk haza hosszú évekig elszakadt férjeinket, apáinkat, vőlegényeinket és gyermekeinket” – zárul a felhívás.

Visszatérés a hadifogságból 1948-ban (Fotó: MTI)

Sajnos a hadifoglyok visszatérése a Szovjetunióból korántsem volt olyan gyors és zökkenőmentes, mint a hír olvasatán gondolnánk, évekig elhúzódott, és az is ismert, hogy sok fogságba esett katona soha többet nem is tért haza a családjához.

A végén mindig az történik, amit én akarok

Az 1970. március 8-án a Nemzetközi Nőnap úgy jelenik meg az újságok hasábjain, mint az internacionalista nők imperializmus ellen vívott nagy harcának jeles ünnepe, amely ráadásul kiemelt évben van, hiszen Lenin elvtárs születésének 100. évfordulója is erre az évre esik. A köszöntők sorra arról számolnak be, milyen módon kapcsolódtak be a nők a szocializmus építésébe, a gazdasági termelésbe, és hány nő vesz részt a politikai irányítás különböző szintjein most is ebben a nagy küzdelemben.

Idézhetnénk ezekből, de miután számos generáció nőtt fel úgy, hogy szinte kizárólag ilyen győzelmi jelentéseket olvasott a lapokban, keressünk inkább valódi női történeteket. És találunk is, az Asszonyok című szovjet képesújság magyar kiadásának 1970. évi 3. számában. Ez az újság is felér egy időutazással, már rögtön a címlapja alapján is, ahol az egyébként igen bájos Olga Melnyik ukrán kolhozparasztlány mosolyog ránk, mint a szocialista nőideál egyik eszményképe.

Az 1970-es évek szovjet nőideálja, Olga Melnyik ukrán kolhozparasztlány a magyar kiadású szovjet lap, az Asszonyok címlapján (Forrás: Asszonyok, 1970. március)

A mi történetünk viszont budapesti nőkről szól, Mártáról és Töröknéről, nevezzük őket csak így. Ők mindketten metrókocsi-vezetőnek jelentkeztek az épülő és átadás előtt álló kettes metróvonalhoz. Az Asszonyok interjújában beszámolnak arról, hogy először persze meg kellett küzdeniük a férfitársaik előítéleteivel, de aztán elfogadták őket, sőt, segítették tanulásukat. Márta csak 21 éves az interjú idején, saját bevallása szerint azért jelentkezett az állásra „hogy megmutassam a férfiaknak: mi nők sem leszünk rosszabb kocsivezetők”. 

Törökné – ahogy neve is mutatja – viszont házas, így esetében joggal merül fel a kérdés: hogyan fogadta a férje a döntését. „ – A férjem attól is félt, hogy néha majd neki kell a vacsoráról gondoskodnia ... Dehát – és itt jelentőségteljesen szünetet tart –, minthogy nálunk a családban egyenjogúság van, végül is beleegyezett. – Milyen ez az egyenjogúság? – Hát olyan, hogy a végén mindig az történik, amit én akarok” – mondja Törökné, és állapítsuk is meg rögtön, hogy íme a bizonyíték arra, hogy az évszázadok során mindig is voltak nők a történelemben, akik semmilyen társadalmi viszonyok közepette nem voltak elnyomva.

Az 1970-ben átadott 2-es metró Keleti pályaudvari állomása. A metrókocsivezetők között már nők is teljesítettek szolgálatot (Fotó: Fortepan/Uvaterv)

Nem jó példa

Az Új Magyarország 1995. március 4-én hosszas cikket közöl Barbie babáról, aki az 1990-es évek elejétől jelenik meg az üzletek polcain és a kislányok játékai között, de alig néhány év múlva már súlyos kritikák érik: drága, a fogyasztói társadalom mintaképe. És persze a legsúlyosabb probléma: torz. A cikk írója, Lukács Béla szerint a kislányok számára az a legnagyobb kockázat, hogy „az általa példaképnek látott Barbie babának olyan testalkata van, amilyen neki valószínűleg soha sem lesz. Tizennyolc éves korában haját kiszőkíttetheti (ha nem volt az), szemére kék kontaktlencsét tehet. De az átlag magyar lány testesebb lesz Barbienál. Ekkor következik a fogyókúra, ami nagy kárt nem okoz, csak fárasztó és fölösleges. De semmiféle drága diétával sem tudja lábát és karját megnyújtani, és lábszárát kiegyenesíteni. Továbbá a legtöbb férfi nem is igényli a nők fogyókúráját (legalábbis átlagos esetben); a nők nem a szóba jöhető férfiaknak akarnak megfelelni, hanem egy elvont tündéri eszménynek.”

Íme az 1990-es évek nőideálja sok kislány számára (Cikkrészlet: Új Magyarország,1995. március 4.)

„Barbie rossz példakép. Nem azért, mert olyan, mint egy gazdag család leánya. Ez esetleg ösztönözné a lányokat a társadalmi előrejutásra (hogy azután milyen eszközökkel, az más kérdés). Nem azért, mert olyan, mint egy felnőtt hölgy. A kislányból is előbb-utóbb az lesz. Hanem azért, mert olyan felnőtt nő, amilyen a legtöbb kislányból leküzdhetetlen biológiai okokból soha nem lesz. Olyasmire készít tehát fel, ami teljesíthetetlen” – írja a lap.

És ennek következménye „számos magával elégedetlen, kicsinyhitű és zavart nő” lehet a társadalomban.  „bárcsak kiderülne tizenöt év múlva, hogy az aggodalom felesleges volt” – jegyzi meg a sorok közé ékelve egy ponton a szerző. Nos, azóta éppen huszonöt év telt el, és a ’90-es évek elején ilyen babákkal játszó kislányok – köztük e sorok szerzője – ma már felnőtt nők. Mit gondolnak, Hölgyeim és Uraim, beigazolódtak Lukács Béla aggodalmai?

A tisztesség kedvéért jegyezzük meg, hogy éppen e kritikák hatására a baba testalkatán azóta a gyártó cég sokat változtatott, ma már nem egy darázsderekú, hatalmas fejű, mellű, végtelenül hosszú lábú babával játszanak a kislányok. De hogy továbbra is ő az eszménykép, vagy vannak ma is közöttünk élő Prielle Kornéliák, Jászai Marik, Salkaházi Sárák, Slachta Margitok… ezen a kérdésen talán érdemes elgondolkodni. 

Eheti időutazásunk végéhez értünk, ahol a férjével kötelezően egy politikai nézetet valló nőtől eljutottunk a minden szerepében tökéletesen helytálló, és eközben végig gyönyörű és fiatal babáig. Közben azonban számos valódi nő is megjelent a színen, akik nem csak szakmai teljesítményükkel, de sok esetben emberi nagyságukkal is példát mutattak és mutatnak ma is.

Mégis, e sorok írójára a legnagyobb hatást a hadifogságból visszatérő katonák fotója gyakorolta. Mert vajon ugyanilyen életművet hagytak volna-e maguk után a cikkben bemutatott kiváló hölgyek, asszonyok, ha nincsenek az életükben apák, fiútestvérek, férjek, tanítók, barátok, akik segítik, szeretik, támogatják őket? Hiába, azért mégiscsak a férfiakkal együtt teljes ez a kép.

Nyitókép: Budapesti életkép 1964-ből, a Citadella környékén (Fotó: Fortepan)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó