2020. január 4. 18:00

Szombattól nem hajthatnak át a Lánchídon turistabuszok és teherautók. A korlátozás az 5 tonnánál nehezebb járműveket érinti, a tilalom a BKK menetrend szerint közlekedő járműveire nem vonatkozik. A Lánchíd állapota indokolja, hogy minél hamarabb elkezdődjön a felújítás.

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint az eddiginél fokozottabb korlátozás a dunai átkelő felújításáig tart – írja az MTI.  A kerékpárok, személygépkocsik, kisbuszok, furgonok továbbra is áthaladhatnak a hídon.

A Lánchíd állapotát az üzemeltető Budapest Közút az előírt hídvizsgálati rendben folyamatosan ellenőrzi – írták.

Mától nem hajthatnak át a Lánchídon turistabuszok és teherautók. Jobbra a súlykorlátozásra figyelmeztető tábla látható (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Elkészült a közelmúltban elrendelt hídvizsgálati állapotjelentés is, amely megállapította: az eddigieknél szigorúbban kell betartani a hídon meglévő súlykorlátozásokat – olvasható a közleményben.

A korlátozás a Lánchíd felújításáig tart, ami csúszik. A közbeszerzési eljárás még nem zárult le, ezért nem lehet egyelőre megmondani, hogy mikor kezdődhet a felújítás.

Karácsony Gergely főpolgármester péntek esti közleményében azt írta: a Lánchíd állapota nem ad okot semmiféle pánikkeltésre, de a felújítás már nem húzható sokáig. Kiemelte: már a jövő héten egyeztetést kezd a kormánnyal a híd felújításához még hiányzó, mintegy húszmilliárd forint előteremtéséről. „Át kell gondolnunk közösen a felújítás műszaki tartalmát, utána pedig a budapestiek megkérdezésével döntünk a Lánchíd esetleges funkciómódosításáról” – tette hozzá.

A Lánchíd sürgős felújításra szorul (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Budapest legelső állandó Duna-hídja, a Lánchíd 1849-ben épült, a világ legnagyobb, legerősebb és legmodernebb függőhídja volt. Az elavult fa-vas szerkezet helyébe, a pillérek és a hídfők megtartásával 1913-1915 között új, teljesen fém szerkezetű híd épült, amelyet már a modern forgalomra méreteztek. A II. világháború pusztítása a Lánchidat sem kerülte el, 1945 januárjában felrobbantották. A hidat újjáépítették, 1949-ben adták át.

A legutóbbi felújítás 1986-1988 között történt. Napjainkban a híd kritikus műszaki állapotban van. Korábbi vizsgálatok is kimutatták, hogy a híd a gyalogos- és gépjárműforgalom számára biztonságos ugyan, de sürgős felújításra szorul.

A híd északi korlátjának vastag acéllemeze sok helyen rozsdás (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A hídkorlát alsó része szemmel láthatóan rossz állapotban van (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Lyukak a lemezborításon (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A hídkorlát alsó része szemmel láthatóan rossz állapotban van. A híd északi korlátjának vastag acéllemeze sok helyen rozsdás, nagy lyukak tátonganak rajta. A láncok, a merevítőtartók és a lemezborítások is korrodálódtak.

Egyes szerkezeti elemek cseréje is elkerülhetetlen, hogy a közlekedés biztonságát a hídszerkezet még sokáig biztosítani tudja. A leromlott állapotú közúti pályalemezt és járdákat el kell bontani, helyette teljes egészében új pálya épül. A hídfők, a pillérek és a kőoroszlánok kőfelületeit szakértők bevonásával fogják restaurálni.

Forrás: MTI, PestBuda

Nyitókép: A Lánchíd a város jelképe (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


A Lánchíd felújítása elkerülhetetlen. Sajnos megint politikai játszmák színtere, minden korábbi budapesti fejlesztés terve. (Lánchíd, Biodóm, Városliget stb.) Az új főpolgármester mindenhez plusz pénzt kér, sok beruházást leállít. Mi budapestiek fejlesztéseket, új terveket, építést és nem rombolást várnánk!



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó