2019. december 22. 15:00

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum középkori palota-kiállításának nyugati szárnyra eső, Albrecht pincei része megújult és hosszú idő után újra megnyílt a látogatók előtt.

Az 1967 óta nem bolygatott műemléki épületbelsőben különböző építészeti korszakok rétegződnek egymásra: az alaptér a palota középkori ciszternája, melybe támasztékul a barokk kor során pilléreket és árkádíveket állítottak be. A középkori falazatot anyagában való megőrzése miatt sem vésni, sem bontani nem lehetett, így a felújítás nagy kihívás elé állította a projektben résztvevő tervezőket és kivitelezőket.

Gótikus terem (Fotó: varmuzeum.hu)

Az épületbelső mellett az ide eső kiállításrész tematikája is megújult: a bevezető rész a palota modern helyreállításáról és ennek tervezőjéről, Gerő László építészről emlékezik meg. Ezt követi a palota és a város vízellátásának bemutatása, végül az érdeklődők megtekinthetik az épületek díszítésére használt, észak-itáliai stílusú, változatos mintakincsű idomtéglákat, melyek léte arra utal, hogy ‒ a közhiedelemmel ellentétben ‒ nem Mátyás király volt az első és egyetlen uralkodó, aki a budai királyi rezidencia kiépítésénél itáliai mintákat követett és itáliai mestereket alkalmazott.

A középkori királyi palota műemléki helyreállításának története

A királyi palota felújítását 1880-ban javasolták I. Ferenc József (1848‒1916) királynak, aki először Ybl Miklóst, majd annak halála után Hauszmann Alajost bízta meg a barokk királyi palota korszerűsítésével és bővítésével. Sajnos az építkezések során a középkori palota még meglévő épületmaradványainak egy része áldozatául esett.

Kápolna (Fotó: varmuzeum.hu)

A II. világháború után folyamatosan foglalkoztak a kiégett palotaépület helyreállításával, illetve az 1946-ban meginduló ásatások során előkerültek a középkori királyi palota megmaradt alapfalai, termei, pincéi, erődítései.

A helyreállítás másfél évtizedes munkáját Gerő László építész vezetésével, folyamatos régészeti, művészettörténeti és építészettörténeti konzultációk, tervtanácsok felügyelete mellett végezték el. A tervezés fő szempontja a történeti hitelesség megőrzése volt.

A középkori királyi palota történetét és helyreállított tereit bemutató kiállítás (Fotó: varmuzeum.hu)

A középkori királyi palotát körülvevő erődrendszert alapos történeti és műemléki kutatások után rekonstruálták és részben újjáépítették, a falakon belül középkort idéző díszkerteket, azokon kívül parkokat alakítottak ki. A középkori királyi palota feltárt eredeti termeit finom mértéktartással rekonstruálták és a palota pinceszintjét bejárhatóvá, s bemutathatóvá tették állandó kiállítás számára.

A Buda, „a királyi méltóság széke és trónus” - A középkori királyi palota című állandó kiállítás a Vármúzeum alsó szintjén található.

Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum

Nyitókép: Megújult az Albrecht pince a középkori királyi palotában (Fotó: varmuzeum.hu)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó