2019. szeptember 30. 10:00

Ma már nehéz elképzelni, de amikor a Nagykörút és a Margit híd gondolata felmerült, sokan ellenezték, hogy minek oda elegáns híd és körút, hisz nincs ott semmi, csak gyárak. Valóban akkor még gyárak voltak a mostani körút mentén. Nem csak Pesten, Budán is. Sőt van, ami a mai napig meg is maradt.

Írta: Domonkos Csaba

Ötven évvel ezelőtt, 1969. szeptember 24-én egy új budapesti múzeum megnyitásáról adtak hírt a lapok: Ettől a naptól várta látogatóit az Öntödei Múzeum, a II. kerületben, a Bem utca 20. alatt.
A Magyar Nemzet 1969. október 12-én hosszú cikkben mutatta be a múzeumot. A cikk bevezetésében olvashatjuk: 

„A Vízivárosi Bem utca 20. szám alatt néhány hét óta »mezőtúri« téglával burkolt, vaskéményes új épület áll. Az épület nagyon régi, s nagyon új. Ez a különös benne, s ennyi a története. A Bem utcai homlokzaton egyetlen szó, s két évszám. »Múzeum«. S oldalt: „1845—1964”.

Valóban a múzeum legnagyobb műtárgya maga a műemlék épület, amely híven szemlélteti egy öntöde működését, végig lehet követni a vas útját egészen a kohótól a kész kerékig. Mindezek mellett a magyar öntészet történetét kísérhetjük végig szebbnél szebb öntvényeken (például csodás harangokon, kályhákon, dísztárgyakon, vagy Gábor Áron réz – valójában bronz – ágyújának hiteles másolatán) keresztül.
A legmegdöbbentőbb látvány azonban a 157 éves tető. A hatalmas fa gerendák által tartott, fából készült farkasfogas tető, amely teljesen egyedi hangulatot ad a múzeum belső tereinek. 

Az Öntödei Múzeum épülete (Fotó: MMKM) 

Ganz Ábrahám életét a PestBuda oldalain bemutattuk, most csak a gyár alapításának körülményeire térünk ki. A svájci születésű Ganz Ábrahám a Hengermalomból, ahol addig dolgozott, 175 éve, 1844-ben lépett ki, és kezdett saját vállalkozásba.

E célből 1845-ben a vízivárosi Királyhegy utcában telket vásárolt. Ekkor ez még a város külső része volt, így a Budai Tanács gond nélkül engedélyt adott arra, hogy itt öntödét nyisson. Az üzlet alapja a Ganz által szabadalmaztatott kéregöntési technológia volt, amellyel olyan vasúti kereket lehetett gyártani, amelynek a külső karimája kemény, a belseje viszont valamivel puhább. A jó minőségű vasúti kerekeket sok európai országba exportálták, így az üzlet virágzott. 

A múzeum belső tere (Fotó: MMKM) 


1858-ban kezdett bele Ganz az új csarnok felépítésébe, és 1862-ben már át is adhatták az új üzemet, amely a Ganz gyár – a későbbi ipari óriás – törzsgyára lett. Döbbenetes, hogy bár közben a város körbenőtte a Ganz gyárat, ebben az üzemben egészen 1964-ig folyt a termelés. Azért az 1950-es évek közepére már zavaró volt a budai Belvárosban egy öntöde, ezért 1957-ben a megszüntetendő üzemek közé sorolták a gyárat, és a termelés 1964. augusztus 15-én le is állt.

A területen, az 1960-ban született tervek szerint egy többemeletes lakóház és bölcsőde épült volna. Ám ekkor már elkezdődött egy – a szocializmusban teljesen rendszeridegen –, mai szóval civil kezdeményezés a gyár egy részének megmentésére. Ennek a munkának a lelke, valódi mozgatója Kiszely Gyula technikatörténész volt, aki ekkor, az 1960-as évek elején a Lenin Kohászati Művek budapesti kirendeltségének vezetőjeként dolgozott, és mindemellett megalapította a Kohászati Történeti Bizottságot. A kezdeményezés mellé állt a furcsán hosszú nevű Műszaki Emlékeket Nyilvántartó és Gyűjtő Csoport – amely a Művelődési Minisztérium keretében a műszaki emlékeket gondozta –, a Központi Kohászati Múzeum és a lenin Kohászati Művek is.

A kiállítás részlete (Fotó: MMKM)


A munka eredményeként az öntöde épületét műemlékké nyilvánították. A múzeummá alakítást a sajtó lelkesen pártolta, és a sok illetékes hivatal és fontos ember közül is egyre többen amellett álltak ki, hogy az épületben múzeum legyen. Kivéve egy embert, a Fővárosi Tanács VB elnökét, Sarlós Istvánt, aki ragaszkodott a bontáshoz, amelyre ki is adták már az utasítást 1965 áprilisában.

Ám még időben sikerült megváltoztatni a döntést, így 1965 novemberében a Fővárosi Tanács VB Városrendezési és Építészeti Műemlék Felügyelősége is jóváhagyta az épület egy részének műemléki megmentését és a múzeum kialakítását. 1966-1969-ben egyszerre folyt az építkezés és a kiállítás tervezése. 

És hogy miképp sikerült ezt az 1960-as években Kiszely Gyulának elérnie, azt Dr. Lengyel Károly: „Amíg az öntödéből múzeum lett...” című tanulmányában így jellemezte:

„Egy bulldog szívósságával szerez pénzt valamely feladat elvégzésére, majd keres olyan céget, aki ezt a feladatot társadalmi munkában, szívességből vagy ügyszeretetből ingyen elvégzi.”

Egy példa: A poros, kormos falakat a tűzoltóság gyakorlatozás címén mosta le. A kész múzeum 1969. szeptember 24-én megnyitotta kapuit. A múzeum jelenleg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteménye.

Akit a múzeum alapításának regénybe illő története jobban érdekel, olvassa el Dr. Lengyel Károly fentebb idézett tanulmányát az Öntödei múzeumi füzetek 5. számában. 

Harangok a múzeumban (Fotó: MMKM)

Nyitókép: A múzeum belső tere (Fotó: MMKM)

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Megjegyzem, hogy a lebontott Ipari Minisztérium ronda szocreál épülete helyén korábban a Ganz üzemcsarnoka volt. A mi generációnk (40'-50' évek szülöttei) még látták az épületet ahonnan éjjel hozták ki a Margit körútra (akkor Mártírok útja) az elkészült anyagokat, stb. a villamossíneken. A nagyméretű üzem csarnokaiból néhány ma a Millenáris parkot díszíti.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó